Kedves Tagtársak és Olvasóink!
Az elmúlt napokban fontos változások voltak a szervezet életében. A tegnapi napon, határozott úgy a NESZE Elnöksége
, hogy a Tagság kérésére megalapítja a Vagyonőri Tagozatot. A tagozat élére tegnapi napon, megbízta a NESZE elnöke a Tagozatvezetőt, aki már át is vette megbízó levelét és megkezdte munkáját, hogy a személy- és vagyonőr tagok számára, a Tagozat számára összeállítsa a szükséges intézkedési tervet.
Mint megtudtuk, a Tagozatvezető tervei között szerepel, hogy a Tagozat megfelelő képzési helyekkel, iskolákkal, szakintézményekkel kössön megállapodásokat, a szakmai tudás fejlesztésének elősegítése érdekében, valamint a tagok későbbi könnyebb elhelyezkedésének elősegítése érdekében.
További lépéseiben aktívan működő, munkahelyeket is biztosítani tudó cégekkel is szándékszik felvenni a kapcsolatot, hogy a Tagozat a munkahelyet váltani akaró tagok számára tudjon adni perspektívát, választási lehetőséget. Így kvázi egy kis belső állásportált létrehozva a tagok számára.
A megbízott vezető megköszönte a már jelenleg is vagyonőrként dolgozó tagoknak az eddigi támogatást, a segítséget amit eddig kapott munkájához, és biztosította őket arról, hogy a Tagozat minta példája lesz a szakmai érdekképviseletek számára szervezeten belül is.