A Nemzeti Szakszervezet Elnökségének
2016/5. számú nyilatkozata
A Nemzeti Szakszervezet az M3 metró rekonstrukciójával kapcsolatban – melyre vonatkozóan a BKV Zrt. jelezte, hogy a Metró területét érintő változások miatt létszámcsökkentés várható, és amelyről több híradás és újság is beszámolt, – Szociális Védőháló Programot indított. Ezzel kapcsolatban Bajzik Tamás elnök úr konzultációt kezdeményezett Bolla Tibor elnök-vezérigazgató úrnál, ahol elhangzott, hogy a vállalat vezetősége igyekszik minimalizálni az elbocsájtandó dolgozók létszámát.
Az előzetesen, már Héri József üzemigazgató úrnál felvetett kérdésre, (mely szerint: – a felmondás hatálya alá eső munkavállalóknak a felmondási idő alatti ledolgozandó 2 hetet elengedi e a munkáltató abban az esetben, ha az alkalmazottak részt vesznek a Szociális Védőháló Projektben) a munkáltató a felvetést támogatandónak vélte, és egyben tájékoztatta szakszervezetünk képviselőit, hogy a munkáltató az érintett munkavállalók többségére vonatkozóan részletes tervet dolgozott ki a Vasúti Üzemeltetési Igazgatóságon belüli – egyéb munkakörökben történő – foglalkoztatás biztosítása érdekében.
Szakszervezetünk a veszélyeztetett dolgozóknak továbbképzést, átképzést, amennyiben a tárgyalásaink megfelelően alakulnak anyagi hátteret, munkát kíván biztosítani.
Szakszervezetünk Elnöksége elkötelezetten képviseli saját és szövetségesei tagságának érdekeit, ezért ismételten megkérünk minden dolgozót, hogy szakszervezetünk tisztségviselőjénél kérjen kérdőívet, és azt kitöltve számunkra eljuttatni szíveskedjen, hiszen a rekonstrukció megkezdésének ismert dátuma 2016. november 1. nincs messze.
A kérdőívben feltüntetett személyes adatokat az NSZ a 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló rendelkezéseinek megfelelően tárolja, azt harmadik fél számára nem teszi hozzáférhetővé, nem szolgáltatja ki. Szakszervezetünk kifejezetten nyilatkozik, hogy a fenti törvényben írt mindennemű előírás betartásáért teljeskörű felelősséget vállal, és a BKV Zrt-t e körben semmiféle felelősség nem terheli. A kérdőív kitöltése önkéntes, azt a BKV Zrt. semmilyen módon nem írja elő munkavállalói számára.
A kérdőív hivatott arra, hogy a megfelelő képzést, tanmenetet és lehetséges jövőbeni állást és jövedelmet tudjuk megkeresni tagjaink számára.
Budapest, 2016. április 14.
Nemzeti Szakszervezet
Elnöksége