A csomagok ellenőrzése mellett az utazóközönséget is folyamatosan figyelemmel kísérik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren dolgozó zsaruk.
Még nem kezdődött meg a turisztikai szezon, ettől függetlenül a zsúfoltság állandó. Túrós András ezredest, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság bűnügyi igazgatóhelyettesét a tavalyi tapasztalatokról kérdeztük.
A repülőtéri zsaruk sokrétű munkát végeznek. Tavaly a média célkeresztjébe kerültek a poggyászlopások, de gyakoriak az elhagyott értékek miatti lopások is. Számos közokirat-hamisítás is történt úti okmányokkal. Munkát ad a rendőröknek, hogy az elcsigázott, dühös utasok könnyen garázdává válhatnak. Ugyancsak sokan kábítószerfutárnak vélik a Magyar Postát, ezért a reptérre érkező csomagok, levelek tartalma is az ügyek számát növeli. Emellett gondot okoznak még a természetkárosítók.
– A gyanús személyeket a rendőrség szinte azonnal megpróbálja kiszúrni, illetve a repülőtéren lévő polgárok észlelik őket – mondta Túrós András ezredes. – A gyanús dolgokat mindig úgy kell kezelni, mintha egy támadás előkészületét érzékelnénk, amely a repülőtér ellen irányulna. Nagy körültekintéssel kell mindig vizsgálni. Egy-két éve még a kerítésen is megpróbáltak belógni, ma már szerencsére ezek az esetek nem jellemzőek. A mentálisan betegek azonban alkalomadtán minden magyarázat nélkül feltűnnek. Talán a tömeg vonzza őket, vagy a repülőgépek. Ezekre ugyancsak különös figyelmet kell fordítani.
Tavaly ősszel számos torz hír és információ jelent meg a médiában arról, hogy megszaporodott a poggyászfosztogatások száma, egyes járatokon „futószalagon” fosztogatják a csomagokat Ferihegyen.
– Az igazság az, hogy valójában évről évre folyamatosan csökkent a poggyászfosztogatások száma, és az elmúlt öt év statisztikai adatait figyelembe véve tavaly történt a legkevesebb bűncselekmény – magyarázta a bűnügyi igazgatóhelyettes. – Mindez elsősorban a folyamatos nyomozói portyáknak és az összehangolt vagyonvédelmi akcióknak volt köszönhető. Ennek ellenére a híradások a közvélemény hangulatát negatív irányba befolyásolták. Azt a látszatot keltették, hogy kritikus helyzet alakult ki a repülőtéren, amelyet a rendőrség nem képes kezelni. Egyes tartalomszolgáltatók azt kérték számon a rendőrségen, hogyan fordulhat elő, hogy akár egy poggyászból is lopjanak a repülőtéren. Ez nyilvánvalóan irreális elvárás.
A klasszikus kriminalisztikai, nyomozástaktikai módszerek mellett csapdát is állítanak a zsaruk a poggyászfosztogatóknak. Egy bőröndbe az ő nyomozóik pakolnak különböző értékeket és készpénzt, hogy elkapják mindazokat, akik kísértésbe esnek. Ez a bőrönd is felkerül egy bizonyos járat poggyászai mellé a szalagra, majd berakják az adott gép rakterébe, ahol kamerával figyelik. Ezzel a módszerrel tavaly összesen 11 rakodó ellen indult büntetőeljárás.
– A poggyászfosztogatókra egyébként mindig is nagyon figyeltek a rendőrök – tette hozzá Túrós András ezredes. – Több kolléga is kint áll a szalagnál a járatok mellett jelenleg is, és szúrópróbaszerűen ellenőrzi a rakodást a különböző járatoknál. A negatív hírekre általában mindig pozitív hírrel tudtunk válaszolni, hiszen jól dolgozik a felderítés a rendőrségen. Ezt bizonyítják a számok. Tavaly összesen 80 ügyben rendeltünk el nyomozást poggyászfosztogatás miatt, miközben csaknem 15 milliós utasforgalmat bonyolítottak le Ferihegyen. Ha ebben a formában nézzük, a bűncselekmények száma elenyésző. De természetesen az lenne az optimális, ha ennyi sem lenne.
Az utasforgalom folyamatosan nőtt az elmúlt esztendőkben. Míg 2014-ben 9 millió volt, addig 2017-ben már 13 millióra nőtt az utasok száma. Megváltoztak az utazási szokások is, amióta megjelentek a diszkont-légitársaságok. Ma már széleskörűen elérhető a repülős utazás, hiszen sokkal olcsóbb lett. A külföldi munkavállalás korlátlanságával megjelent az ingázó utazóközönség is. Akik ugyancsak nagy számban repülnek, hiszen egy részük minden hónapban egyszer hazajön. Valamint a turizmus is növekszik természetesen. Így nagyon sok magyar polgár is ezt a fajta utazási módot veszi igénybe.
A poggyászlopásokon kívül persze másra is kell figyelniük.
– Néhány atrocitás is előfordul a légikikötőben és a repülőgépeken az utazóközönség összetételének a változásával. Sokan nem bírják a bezártságot, vagy az utazási láz miatt viselkednek elrettentően, kirívóan. Az ilyen esetek általában szabálysértési vagy büntetőeljárást vonnak maguk után – sorolta a bűnügyi igazgatóhelyettes. – A bűncselekmények összetétele hosszú évek óta nem változik jelentősen. Három fő csoportot lehet megkülönböztetni. Első a repülőtéren elkövetett lopás, amelyek nagy része nemcsak a csomagok fosztogatásából adódik, hanem abból is, hogy a terminálon az utasok egymás között, esetleg zsebes vagy trükkös tolvajok az utasok sérelmére eltulajdonítanak különböző értékeket. Jellemző, hogy a csomagátvizsgálás során vagy várakozás közben az egyik utas által ottfelejtett pénztárcát, tabletet vagy értékesebb karórát a másik „szemfüles” utas ellopja. A kamerafelvételekből azonban vissza lehet nézni a pontos eseményeket.
Így történt ez a kisvárdai A. Richárd (27) esetében is, aki január 1-jén utazott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről Londonba. Az utasátvizsgálás során a röntgengépen lévő tálcából kivett egy olyan karórát, ami nem az övé volt. A nagy értékű órát egy spanyol utas vette le a kezéről az átvizsgálásnál, de ott is felejtette. Mivel a kisvárdai férfi ezt nem tudta a karjára tenni, a hátizsákjában próbálta elrejteni. Az időmérő értéke 4670 euró volt, azaz közel másfél millió forint. A. Richárd az órát Londonban elajándékozta. Ez már január 16-án a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság bűnügyi osztályán derült ki, amikor részletes beismerő vallomást tett. Azonban akinek elajándékozta, addigra már el is adta. A férfival szemben nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A másik nagy bűncselekménycsoport az úti okmányok tekintetében elkövetett közokirat-hamisítás. Általában azok a harmadik országbeli állampolgárok próbálkoznak hamis útlevelekkel vagy személyi igazolványokkal, akik ily módon szeretnének belépni a schengeni övezetbe, illetve továbbutazni egy nyugati uniós ország felé. Az elmúlt évben többségében albán, illetve iráni polgárok próbálkoztak ezzel a módszerrel.
A harmadik nagyobb kör a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények. Ezek jellemzően nem az utasforgalomban, hanem a postai küldemények tekintetében történnek.
– A Magyar Postának egy úgynevezett postakicserélő üzeme működik a repülőtéren. Ott a küldemények egy részét, amelyek légi úton érkeznek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai kockázatelemzés alapján ellenőrzik. Ezekben elég sokszor találnak is kábítószert. Tavaly összesen mintegy 1100 ügyben rendeltünk el nyomozást, amelyből 700 levélpostai küldeményben felfedett kábítószergyanús anyag miatt indult. A legtöbb esetben magyar állampolgárok rendelik ezeket a szereket külföldről. Egy nagy részük szerencsére nem jut el a címzetthez, hanem itt fennakad, köszönhetően a szakemberek éberségének. Ezek az esetek a bűncselekmények számát jelentősen megemelik – fogalmazott az ezredes. – Mindezek, tehát a lopás, a közokirat-hamisítás, valamint a kábítószerrel visszaélés, az összes bűncselekmény mintegy 90 százalékát teszik ki. A további 10 százalékot többek között a garázdaság, amely nagyon veszélyes is lehet, hiszen óriási a zsúfoltság. Sokszor nehezen jutnak el az utasok a repülőgépig, mert számos akadályba ütköznek. Ilyenkor fordulhat elő az is, hogy valaki mérgében a földi kiszolgáló alkalmazotthoz dobja a csomagját, és ezzel kimeríti a garázdaság vétségét. De az is előfordul, hogy meglökdösik az ott tartózkodó alkalmazottakat, azaz megvalósul a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak. Havonta egy-két ilyen eset van, amire ugyancsak nagyon oda kell figyelni a rendőrségnek. Amire minden esetben fel is készülünk.
Mindig akadnak természetkárosítók is. Például tavaly a bíróság előtt végződött Long P. T. (36) magyar állampolgár ügye is. Szeptember 20-án érkezett Hanoi városából a reptérre, majd a vámosoknak azt mondta, hogy nincs semmilyen bejelentenivalója, csak a személyes holmija van a bőröndben. A tüzetesebb átvizsgálás során találtak 48 orchideát a bőröndjébe rejtve, amelyek ritkák és drágák. Az előzetes szakértői vélemény megállapította, hogy a talált összes orchidea szerepel a veszélyeztetett növényfajok között. A férfit végül 45 rendbeli természetkárosítás bűntettével gyanúsították meg, három növény már kiszáradt, mire megérkezett. A növényeket a rendőrség lefoglalta, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Füvészkertjébe vitték további tárolásra.
– A repülőtéren 1300-1400 kamerával dolgozunk, ami elsősorban a légi közlekedés elleni jogellenes cselekmények megelőzését szolgálja – tette hozzá Kozma Miklós, a CCTV készenléti alosztály vizsgálója. – Így nincs olyan terület, amit nem lehet látni. Az úgynevezett monitorszobában éjjel-nappal tartózkodik valaki. Tulajdonképpen ez nem is csak egy monitorszoba, hanem szinte egy „bűnügyi bevetési központ”, ahol többféle adatbázishoz is hozzá lehet férni, és ily módon hatékonyan irányítani az akciókat. De az eltűnt tárgyakat is vissza tudjuk keresni a kamerák segítségével, hiszen szinte minden helyiségben van egy fül és egy szem, amelynek az adatai ide futnak be. Sokban hozzájárul az utasok biztonságához.
Forrás: police.hu